8.
A pedagógiai
értékelés folyamata, formái és eszközei
Falus Iván Didaktika
Az
értékelés a tanítási folyamat egyik alapvető pillére, amely egyfajta szelekciót is jelent (évről évre
történő haladás elbírása, következő iskolafokra lépés), de egyben motiváló ereje is van. Azonban számos
gyereknél egyfajta szorongást is kiválthat vagy akár még károsan is
befolyásolhatja személyiségének fejlődését. A pedagógus felelőssége ennél az
oktatási folyamatnál nagyon nagy, mivel egyetértve a könyvel, a nem megfelelő
értékelés téves önértékeléshez, alulmotiváltsághoz, szélsőséges esetekben
neurózishoz, vegetatív idegrendszeri elváltozásokhoz is vezethet. A könyv az
értékelés járulékos funkciójaként említi még a pályaválasztás orientációjának az elősegítését is.
Azonban nem csak a diákoknak és a
szülőknek egyfajta jelzés az értékelés. Az oktatási rendszer minden szintjén
megjelenhet az értékelés megítélő, minősítő funkciója. 1997-ben az
OECD-tagállamok kifejlesztetek egy közös mérőeszközt, ami háromévente vizsgálja
a tanulmányi eredményeket az olvasás-szövegértés, matematika,
természettudományos és a számítástechnikai tudás területén (Pisa vizsgálat).
Külső
és belső értékelés
Belső
értékelésnek nevezzük, ha az oktatásban részt vett személyek végzik a
tevékenységet (dolgozatírás, témazáró dolgozatok). Ez a leggyakoribb
megmérettetési forma.
Külső értékelésnek nevezzük, ha az értékelést végző
személyek nem vettek részt tevékenyen a program megvalósításában, a tanulók
oktatásában. Ilyen például a kompetencia vizsgálat, mely Magyarországon 2001
óta létezik és méri az 5-6. és 9-10. évfolyamos tanulók alapkészségeit és
kompetenciáiról adnak információkat országos és helyi, intézményi szinten.
Értékelés
a tanítás során
A könyv itt megemlíti Tyler értékelési modelljét, ami nagy hatást gyakorolt az értékelés
értelmezésére. Tyler értelmezésében a célok iránymutatást jelentenek, jelzik,
hogy milyen nevelést-oktatást kell megszervezni a tanulóknak és mit kell
értékelni. Fontosnak tartotta, hogy az értékelés információkat adjon arról,
hogy mely célokat, milyen szinten sikerült elérni a tanulónak. Az
oktatásszervező így el tudja dönteni, hogy a célok reálisak voltak-e, szükség
van-e módosításra, esetleg egyes célok elvetésére. Arról is információt kaphatunk,
hogy jól működött-e a program, megfelelőek voltak-e a tanulók tanulási
tapasztalatai, illetve a tanulási stratégia.
Tyleri
megközelítés két lényeges elve 1.
hogy egyértelmű és világos legyen a célok megfogalmazása, illetve 2. úgy gondolta, hogy az értékelés a
nevelés-oktatás szerves része kell, hogy legyen. Úgy gondolom, hogy a mai
oktatási rendszerben, ez a két lényeges elv ma is fontosnak kell, hogy legyen.
A diagnosztikus értékelés célja a
részletes információszerzés, hogy a tanulók milyen feltételekkel kezdik a
nevelés-oktatás adott szakaszát, az új ismeretanyag elsajátításához rendelkezik-e
a megfelelő előzetes tudással, megfelelnek-e az elvárásoknak. Vizsgálja
továbbá, hogy mely területek azok, ahol lemaradtak a tanulók, és mely ahol
kiemelkedőek. Ezzel elsősorban besorolási döntéseket hozhatunk, hogy
kialakítsuk az egyénre vagy a csoportra szabott nevelési-oktatási stratégiákat.
A formatív értékelés az oktatási folyamat
közben valósul meg. Ez nem minősítést vagy ítélkezést jelent, hanem egyrészről tanulási
sikerek megerősítését, másrészről a hibák és nehézségek felszínre hozását. Ez
lehetővé teszi a korrekciót a nevelési-oktatási célok, a tartalom és a folyamat
területén.
A szummatív értékelés egy-egy
nevelési-oktatási szakasz záróaktusa (vizsga, dolgozat). Ebben az értékelési
formában a tanulót teljesítménye alapján kategóriákba soroljuk, minősítjük. Ez
történhet dolgozat formájában, vagy nagyobb vizsga megszervezésével is. A
teljesítmény alapján történő kategorizálás mellett igazolhatja a végzettséget,
de betölthet továbbtanulási szelekciós funkciót is. Hatékonyságának
alapfeltétele, hogy azonos mércével mérje a tanulók tudását, objektív, hiteles
és megbízható információkat nyújtson.
A könyv véleménye szerint a hazai
gyakorlatban uralkodó a szummatív értékelés és evvel teljes mértékben
egyetértek. A másik kettő valóban háttérbe szorul, de véleményem szerint azért
alkalmazzák. Én nem vagyok tanár, így csak a tanulmányaimban és az ismeretségi
körömben tapasztaltakról tudok beszélni. Az tény, hogy egyes új fejezetek előtt
nincsen felmérő dolgozat, hogy a diákok készek-e az új tananyag befogadására,
azonban sok esetben lehet hallani, hogy év elején egyes tantárgyakból írnak a
tanulók dolgozatot, aminek a célja, hogy felmérjék, hogy a nyáron mennyit
felejtettek. Az megint más kérdés, hogy a tanároknak sok esetben nincsen idejük
az ismétlésre, a hiányos tudás betömésére. Azonban a formatív értékelés
szerintem szintén használatos, hiszen sok esetben lehet hallani, hogy a diákok
egyes fejezetek közben is írnak egy úgynevezett röpdolgozatot, melynek célja,
hogy a tanuló folyamatosan készüljön az órára, és jelezze, ha valahol elakadt,
ha valamelyik anyagrész nehezebben megy.
Az értékelésnél
érdemes végiggondolni, hogy mi az értékelés funkciója, célja? Mit, milyen
módszerekkel értékeljünk? Mi lesz az értékelés következménye?
Az
értékelés folyamata:
1. Az
értékelés megtervezés
- funkciójának tisztázása, rögzítése
- a célok, a követelmények megfogalmazása, átvétele (vizsgakövetelményekből, tantervekből). A tanítás céljait, követelményeit a központi tantervekben és az iskolák pedagógiai programjaiban, helyi tanterveiben fogalmazzák meg. Így a tanároknak ehhez kell igazítani az értékelést is. Mivel a nevelés-oktatás eredményeit a célokhoz viszonyítjuk, fontos a pontos cél meghatározása
- az információ-, illetve adatgyűjtés módszereinek, eszközeinek kiválasztása, kifejlesztés
- szóbeli: tanári kérdésekre adott válasz, hosszabb összefüggő szóbeli megnyilvánulás
- írásbeli: röpdolgozat, feladatlap, tesztlap, összefüggő szövegű ellenőrző dolgozat, esszé dolgozat
- tárgyi: pl: asztalos munkák
- mozgásos feladatok: pl: testnevelésben
- mennyiségi értékelés: az eredményt számszerűen fejtik ki (osztályzat, százalék)
- minőségi értékelés: szöveges értékelés, tárgyi jutalom
Az osztályozás
ellen néhány érv:
- Az osztályok nem fejezik ki a tanulói teljesítmény összetettségét, a teljesítmények közötti különbséget
- Szubjektív értékelés veszélye
- Tanár-diák viszony befolyásoló tényező
- Szorongás az osztályzattól
- Osztályzatért tanulnak a tanulók
- Kategorizál, ez felerősíthet előítéletet, címkézést
- Visszaélés a tanári hatalommal
Az
osztályzás melletti érvek:
- Tanárok, tanulók, szülők megszokták, így betölti a visszacsatolás szerepét (Itt említeném meg, hogy főleg a címkézés miatt egy időben kísérlet volt a szöveges értékelésre, de a szülők és a diákok sem értették, nem tudták viszonyítani a tudásukat, és állandóan tudni akarták, hogy a szöveges értékelés számban mit jelent).
- A teljesítmények összemérésének a lehetősége
- Dokumentálják a tanulók teljesítményeit, így különböző döntések alapjául is szolgálhat
Hogy az osztályzás betöltse szerepét,
legyen tárgyszerű, ne függjön az értékelő személytől, legyen megbízható,
pontos.
4.
A
megfelelő minősítések, illetve döntések megfogalmazása
A tanárnak arra
kell törekednie, hogy minél sokoldalúbb információkat szerezzen kedvező
pedagógiai feltételek között a tanulók tudásáról. A tanár feladata továbbá,
hogy felkészítse a tanulókat a különböző ellenőrzési módszerekre, szituációkra
is. Köztudott például, hogy a sikeres nyelvvizsga alapfeltétele, hogy a
vizsgázó ismerje az adott vizsga típusfeladatait, és gyakorolja a
vizsgahelyzeteket.
Az értékelést
végezheti a tanár, a szülő, a tanulók, az iskolapszichológusok, felügyelők stb.
Azonban egyre nagyobb szerepet kap a diákok önértékelése. Segíteni kell a
diákokat abban, hogy készek és képesek legyenek önmaguk tudásának,
teljesítményének értékelésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése