Oktatás módszerei

4.     Oktatás módszerei

Egy kezdő tanárban sokszor felvetődik az a kérdés, hogy hogyan is tanítsak, milyen módszer a leghatékonyabb, ami segíti a tanulót a tudás elsajátításában. Erre kerestem a választ Falus Iván Didaktika c. könyvében. A szerzővel egyetértve elmondhatjuk, hogy az oktatási módszerek az oktatási folyamatnak állandó részei kell, hogy legyenek, és ezek különböző célok elérése érdekében kerülnek alkalmazásra.

Számos oktatási módszer létezik melyek véleményem szerint tanulhatók, azonban sok esetben függ az iskola-tanár-tanuló már kialakult szokásaitól is. Az egyik legismertebb, és talán a leggyakrabban alkalmazott módszer, az előadás. „Az előadás olyan monologikus szóbeli közlési módszer, amely egy-egy téma logikus, részletes, viszonylag hosszabb ideig tartó kifejtésére szolgál. Általában magába ötvözi az elbeszélés, a magyarázat és a szemléltetés elemeit, amelyek máskor önálló módszerként jelennek meg.” Az előadás tarthat 20-25 pertől akár 1,5 órán keresztül is, ami függ a tanuló életkori sajátosságaitól. Közoktatásban egyre inkább háttérbe szorul ez a módszer, és egyre több tanár részesíti előnyben a kooperatív tanítási módot.

Az előadás alkalmazása indokolt, ha:

• a cél az új ismeretek közlése
• a tananyag nem hozzáférhető más forrásból
• az adott tanulócsoport számára sajátos struktúrában célszerű azt közölni
• az érdeklődés felkeltésére szükség van
• rövid ideig kell az információkat megjegyezni 
• egy tanagyag bevezetésére használják, s majd más módszerek követi

Az előadás szerkezetét tekintve három fő részre tagolhatjuk: bevezetés, kifejtés, összegzés.

Egyre népszerűbbek az interaktív tanítási módszerek, amit ennél a módszernél is lehet alkalmazni, hogy a diákok figyelmét fenn tudja a tanár tartani. Gondolok itt a kooperatív tanítási módszerre, vagyis egyfajta párbeszédet folytatni a hallgatókkal.  

A következő módszer a magyarázat, ami elengedhetetlen egy-egy órai munka során. „A magyarázat olyan monologikus tanári közlési módszer, amellyel törvényszerű összefüggések, szabályok, tételek, fogalmak megértését segítjük elő.” 

Brown és Armtstong (1984) szerint három magyarázat típust különböztethetünk meg:

• Értelmező: Arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi? mit? Pl:Mi a pedagógus szerepe a vita vezetése során?
• Leíró: a hogyanra keresi a választ. Pl: Hogyan lehet az internet segítségével külföldi könyvtárak anyagában tájékozódni?
• Okfeltáró kérdőszava a miért? Pl: Miért teszi lehetetlenné a magas infláció a hallgatói kölcsönök bevezetését? 

A hatékony magyarázatnak logikusnak, világosnak, érdekesnek, tömörnek és egyszerűnek kell lennie. 

Az alábbi praktikák segítenek egy jó magyarázat felépítésében:

• a célok megfogalmazása
• a tanulók előzetes ismereteinek számbavétele
• példák megfelelő kiválasztása, és számbavétele
• a magyarázat logikus felépítése, magyarázó kötőszavak használata
• audiovizuális eszközök alkalmazása
• részösszefoglalások, ismétlések beiktatása
• szabatos fogalmazás, ismert szavak használata
• kérdések feltétele
• mimikával, gesztusokkal kísért előadásmód
• vázlat készítése (táblán, írásvetítő) 

Az elvbeszélés, hasonló az előadáshoz csak rövidebb terjedelmű, a magyarázattól pedig az információ átadás célja, jellege különbözteti meg. Az elbeszélés konkrét információk átadására szolgál. Nagymértékben igénybe veszi a tanulók képzeletét. Mint a legtöbb módszernél, ebben az információs társadalomban a gyerekekhez közelebb tudjuk vinni a tananyagot, ha színesebbé, érdekesebbé tesszük a különböző technikai eszközökkel, mint például használjuk a szemléltetés módszerét is valós tárgyak bemutatásával, filmrészletek, fényképfelvételek levetítésével, szemléltetésével.

A megbeszélés is részét kell, hogy képezze az oktatási folyamatnak. Ezt gyakorlatilag bármely módszerrel együtt lehet, és kell alkalmazni, így a tanár visszajelzést kap, hogy a tanuló megértette-e az elhangzottakat, lehet-e továbbhaladni, vagy további magyarázatra van szükség. 

A megbeszélés főbb elemei:

• Strukturálás: a célok világos kitűzése, gondolatok kiemelése, az egyes részek összefoglalása, gondolatok összegzése
• Kérdezés: itt megkülönböztetünk konvergens kérdéseket - egy vagy néhány jól körülhatárolt válasz adható, és a divergens kérdések, amelyre több jó válasz is adható.
• Visszacsatolás, a tanulók tevékenységének értékelése: ez nagyon fontos minden oktatási folyamatban, az órát célszerű evvel zárni.

A következő oktatási módszer a vita, amely az ismeretek elsajátításán túl célja a gondolkodás és a kommunikációs készségek fejlesztése. Bármennyire is hihetetlen, de ezt is tanulni kell. Itt a tanulóké a főszerep, a tanár csak moderátorként, vagy facilitátorként van jelen. Ha vitát alkalmazunk, fontos tisztában lenni a tanulók előismereteivel. Fontos előre megtervezni a vita menetének körvonalait. Egy jó vita alapfeltétele, hogy az osztályterem adottságai is megfeleljenek egy ilyen módszer alkalmazásának. Fontos, hogy a tanulók lássák egymást és a tanár csak a háttérből irányítson, különben átmehet a vita megbeszéléssé, vagy előadássá. 

A tanár dolga a vita levezetése. Célokat, és a vita szabályait közölni kell a hallgatókkal, meg kell adni az időtartalmát is. A vita végén összegezni kell az eredményt.

Fontos, hogy a tanár végig jegyzeteljen a vita alatt, hogy reflektálni, összegezni tudjon a vita végén.

A szemléltetést, mint oktatási módszert már említettem az elbeszélés tárgyalása során. Ez a módszer nagyban hozzájárul a képszerű gondolkodás fejlesztéséhez, a tanulók érdeklődésének felkeltéséhez, vagy a tanultak alkalmazásához.

A munkáltató módszer a mai tanítási folyamat során egyre népszerűbb. Ide tartozik a projekt módszer, „a tanulók érdeklődésére, a tanárok és a diákok közös tevékenységére építő módszer, amely a megismerési folyamatot projektek sorozataként szervezi meg.” A projekt kidolgozása történhet egyénileg vagy csoportosan, végeredménye egy bemutatható szellemi vagy anyagi alkotás. Véleményem szerint hatékonyabb, mint egy előadáson átadott ismeretanyag megtanulása, mivel itt a diákok interaktívan vesznek részt a munkában, ezáltal az ismeretanyag mélyebben ívódik be a memóriába.

A projektmódszer alkalmazásának lépéseinek ismerete elengedhetetlen a sikeres munkához, hogy mindenki profitáljon belőle, és elkerüljük azt, hogy néhány diák dolgozik, a többi pedig csak nézi, passzívan vesz részt a munkában.    

• a célok, téma kiválasztása (ide hasznos a gyerekek bevonása is)
• tervezés (feladatok kiosztása, helyszín megtervezése, munkaformák megválasztása, időtartalom meghatározása) itt fontos megfogalmazni az értékelés kritériumait is, hogy milyen kritériumnak kell megfelelnie a projektmunkának
• kivitelezés (egyéni kutatómunka, vagy a tanártól szerzett ismeretanyag) több fázisból áll: adatgyűjtés, feldolgozás, a produktum összeállítása
• zárás, értékelés (projekt bemutatása, és annak értékelése)

Ugyan a könyv nem a munkáltatói módszernél említi, én még is itt térnék ki a tanulók kiselőadásaira, mivel ahhoz, hogy a kiselőadás sikeres legyen, a tanulónak önálló kutatást kell végeznie, és logikusan felépítenie az előadását. Ez a módszer a felsőbb évfolyamoknál alkalmazható, melynek időtartalma 10-15 perc.

A könyv külön kitér még a tanulási szerződésre, amely a tanár és a diák közötti megállapodás egy adott tanulási cél elérése érdekében. A szerződésben vállalt tevékenységeket javasolhatja a tanár vagy a tanuló is, de mindkét esetben egyetértés alapján történik a megállapodás feltételeink rögzítése és aláírása. Véleményem szerint ezt a módszert viszonylag ritkán alkalmazzák az oktatásban.

Az információs társadalomban a tanulók egyre inkább igénylik a nem hagyományos oktatási formákat. Egyre szélesebb körben használatos a kooperatív oktatási módszer, mely általában 4-6 fős kis csoportokban végzett tevékenységen alapul. Ez a módszer jelentősen fejleszti a tanulók szociális készségeik, együttműködési képességeik kialakulását.

Ide tartozik a szimuláció, a szerepjáték és a játék, melyek folyamán a tanulók tapasztalati tanulás révén fogalmakat, eseményeket, jelenségeket sajátítanak el, tevékenységeket gyakorolnak be. A szimuláció a fizikai vagy társadalmi valóság bizonyos elemeit elvonatkoztatja oly módon, hogy a tanulók ezekkel kapcsolatba léphetnek és a szimulált valóság részeseivé válhatnak. Szerepjáték esetében a tanulók eltérő nézeteket valló elképzelt vagy valós történelmi személyiségeket testesíthetnek meg. A játék is gyakran használt tanítási módszer, melyben a gyerekeket erőteljesen motiválják, hogy elsajátítsák az ismereteket, és minél jobban szerepeljenek. A tanulás színesítése érdekében kerül sor erre a módszerre.

Az iskolák viszonylag gyakran szerveznek tanulmányi kirándulásokat, amely jó lehetőséget biztosít a közvetlen, életszerű tapasztalatszerzésre, azonban időigényes, és költséges, és sok fáradsággal jár.

A házi feladat alkalmazása nagyon régi keletű, sok vitát kiváltó módszer. Sokan úgy gondolják, hogy a tananyagot az iskolában kell megtanítani a gyerekeknek, és felesleges terhet ró a tanulókra a házi feladat feladása. Úgy gondolom, hogy egy 45 perces óra nem elegendő, hogy a teljes anyagot elsajátítsák a gyerekek, nem is beszélve arról, hogy különböző képességű tanulókról van szó, van olyan tanuló, akinek több időre van szükség a tanultak memorizálására, és az iskola nem tudja felvállalni, hogy mentesítse a gyerekeket az otthoni tanulás alól. A nemzetközi vizsgálatok is azt igazolják, hogy azok az országok (pl. Japán) ahol több időt töltenek a tanulók a tanulással, és a házi feladat megírásával, sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint azok (pl. Amerika), akik kevesebb időt fordítanak a tanulásra.

Ahhoz, hogy a megfelelő módszert ki tudjuk választani, elengedhetetlen a különböző módszerek alapos ismerete. Úgy gondolom, hogy a hatékony tanítás érdekében fontos kombinálni ezeket a módszereket. Az hogy mely módszereket választjuk gyakrabban, az nagyrészt függ a tanár habitusától és az iskolai szokásoktól is