Tanítási-tanulási stratégiák

5. Tanítási-tanulási stratégiák

A tanítási-tanítási stratégiákat ismét Falus Iván Didaktika című könyvből dolgoztam fel. 

„Egy 1989-es meghatározás szerint a stratégia a módszereknek, eszközöknek és szervezési módoknak egy adott cél érdekében a konkrét feltételek figyelembevételével létrehozott egyedi kombinációja.” (Falus)

Falus Iván a stratégiák két fő csoportját különbözteti meg: célközpontú stratégiák, és a szabályozáselméleti stratégiák.

A célközpontú stratégiák:

1.     1. Információ tanítása bemutatás segítségével: a könyvvel egyetértve ez az egyik legrégebbi és leginkább elterjedt stratégia, mely az információk megszerzésére és tárolására, felidézésére szolgál.

A tanóra lépései:

• az oktatás céljának közlése
• feltárjuk a tanulók korábbi ismereteik és az elsajátítandó ismeretek hasonló és eltérő vonásai
• a tananyag logikus, világos közlése
• a tanulók gondolkodásának elősegítése a megértést ellenőrző kérésekkel

2. 2. Fogalomtanítás magyarázat és megbeszélés segítségével, mely tanári magyarázatra, illetve megbeszélésre épül, de indirektebb tanulási módszerek is helyet kaphatnak benne.

3.      3. Készségtanítás direkt oktatás segítségével: itt a magyarázaton és a szemléltetésen kívül a munkáltató módszernek van jelentős szerepe.

4.      4. Szociális és tanulási készségek tanítása kooperatív tanulás segítségével: A módszer John Dewey nevéhez fűződik. Elvei szerint az iskolában meg kell teremteni a társadalmi életre való felkészülés feltételeit. Allport szerint a kooperatív tanítási stratégia elősegíti, hogy a tanulók a kölcsönös függőségi viszonyok között motiváltak legyenek a közös célok elérése érdekében, és baráti viszonyok alakuljanak ki.

5.      5. Gondolkodás fejlesztése felfedezéses tanulás segítségével: ez a módszer segíti a tanulókat, hogy maguk konstruálják gondolati rendszereiket, maguk vessenek fel kéréseket a világ dolgaira vonatkozóan, keressenek választ ezekre, fogalmazzanak meg elméleteket a kapott válaszok alapján. A stratégia lényege, hogy a tanár nem készen nyújtja az ismereteket, hanem minden lehetséges esetben a tanulók felfedező, konstruáló tevékenységét segíti elő.

Nagyon fontosnak tartom, hogy mind az 5 stratégiát a tanár alkalmazza az óráin, azonban a stratégiák megválasztásakor figyelembe kell vennünk a célunkat, és szintén fontos figyelembe venni az életkori sajátosságokat, hiszen nem lehet minden életkorban minden stratégiát egyformán alkalmazni.

A szabályozáselméleti stratégiákba tartoznak:

1.      1. Nyílt oktatás: Fröbel szerint a tanulóban rejtőző sajátos képességek kifejlesztését, felszínre hozását tekinti kiemelt feladatának. Giaconia és Hedges (1982) nyomán ebben a tanulási stratégiában a tanulónak aktív szerepe van a saját tanulása irányításában, a tevékenység kiválasztásában, változatos anyagokat és eszközöket alkalmaznak. Itt különböző életkorú tanulókat együttesen oktatnak, tanári teamek dolgoznak együtt, és a teret rugalmasan a célokhoz igazodva alakítják ki.

A nyílt oktatás eredményesen alkalmazható online támogatással. Tanulói online közösségeket lehet kialakítani, ami egyre inkább tért hódit. Vannak diákok, akik kialakítanak egyfajta, az osztálytársakból álló online közösséget, és együtt, egymást segítve tanulnak, amely szórakoztatóbb és hatékonyabb is, hiszen tanítva tanulás véleményem szerint hatékony módja az ismeretek elsajátításának.   

2.    2. Programozott oktatás (50-60-as évek): a tanulók tevékenységének szabályozásában látja az eredményes tanulás feltételeit.  Három egymástól elviekben különböző változata alakult ki.

• lineáris: a tananyagot kis elemi lépésekre bontották. A tanulók minden egyes tevékenysége megerősítést kap.
• elágazásos: a tanulók feleletétől függően más további utat jelöl ki.
• adaptív program már gépi megoldást feltételez, vagyis a tanuló válaszaiból és a feladatra fordított időt figyelembe véve jelöli ki a gép az újabb feladatokat. Ez a program nagy kapacitású számítógépeket és olyan tanítási eszközöket igényelnek, amit ma multimédiának, hipermédiának, e-learningnek nevezünk.

3.      3. Adaptív oktatás azon alapszik, hogy az egyes tanulók tanulási képességei, adottságai egymástól lényegesen eltérőek, ezért eltérő tanulási környezetet, eltérő tanítási eljárásokat igényelnek. Cronbach arra a következtetésre jutott, hogy a tanulásra való felkészültség, mint például az általános és speciális kognitív képességek, a személyiségvonások, motivációs jellemzők nagymértékben meghatározzák, hogy az adott tanuló a tanulási folyamatban mit és mennyit hasznosít. Amennyiben ez így van, akkor fel kell tárnunk a tanulók ismertetett jellemzőit és ezeknek megfelelően kell megszerveznünk számukra az oktatást. Itt lehetőség szerint lehetőséget kell biztosítani a tanulóknak, hogy ők is beleszóljanak a tanulási folyamatba, a tanóra menetébe. Ez a stratégia abban tér el a programozott oktatástól, hogy elsősorban nem az előzetes tudást méri fel, hanem a tanulási felkészültség széles skáláját.   

4.      4. Optimális elsajátítási stratégiák: ez a stratégia Bloom nevéhez fűződik. Ő úgy gondolja, hogy ha a tanulást megfelelően szervezzük, minden egyes tanulónak biztosítjuk a számára szükséges tanítási időt, a megfelelő motivációt, a korrekciókhoz szükséges segítséget, akkor a tanuló sikeres lesz a tanulmányaiban. A stratégia lényege - a programozott oktatáshoz hasonlóan -, hogy csak akkor térjünk rá a következő anyagrészre, ha a megelőzőt optimális szinten elsajátítottuk. Sajnos ezt a stratégiát a mai közoktatásban csak kevesen alkalmazzák, hiszen a tanmenet annyira szoros, hogy a tanárnak akkor is tovább kell mennie, ha a tanuló tudása még nem érett meg a továbbhaladásra. 

                Az egyik ilyen tanítási stratégia lehet még a tükrözött osztályterem, amit viszonylag még kevesen alkalmaznak. Véleményem szerint sok tantárgynál sikeresen alkalmazható, habár ennek a módszernek az alkalmazása szerintem nagy ellenállásba ütközhet. Egyre inkább eluralkodik az a nézet, miszerint a gyerekek túlterheltek, és az iskolában kellene megtanítani a tananyagot, hogy otthon már ne kelljen tanulni a gyermeknek. 

               A módszer sikeres alkalmazása azonban gyerekfüggő is. Például egy történelem órán van olyan gyerek, aki már az órán megtanulja a tananyagot, és otthon már nem sokat kell vele foglalkoznia. Neki nagyobb segítség, ha az új tananyagot előbb hallja az órán, és otthon már csak legfeljebb átolvasnia kell a tanultakat. 

              Azonban az idegen nyelvórán, hasznos lehet, ha a tanár előzőleg feladja az adott témakörhöz tartozó ismeretlen szavak, kifejezések megtanulását, és utána foglalkoznak avval a témakörrel, amikor a tanuló, már rendelkezik ahhoz a témakörhöz tartozó szókinccsel, így a gyakorlatban tudja alkalmazni. Sajnos a legtöbb nyelvtanár nem használja ezt a módszert, pedig véleményem szerint hatásosabb lenne a nyelvoktatás. Mindenesetre ez a módszer akkor használható sikeresen, ha a tanár biztososítani tud konzultációt a gyereknek, hogy tudjon kérdezni, ha valami nem világos, vagy valahol elakad a tanuló. 

          A nevelő-oktatási gyakorlatom és az eddigi tanári tanulmányaim alatt azt tapasztaltam, hogy egyre inkább tért hódít a játék alapú oktatás. Véleményem szerint minden korosztálynál eredményesen alkalmazható amennyiben nem megy a tanítás rovására, és az új ismeretanyag tanulását vagy a régiek ismétlését szolgálja. Tudni kell megfelelően alkalmazni. Személyes tapasztalat, hogy volt olyan nyelvórám, amin minden óra játszásból ált, és nem segítette elő a különböző készségek fejlesztését. A tanár nem tudta kiválasztani a megfelelő játszási technikákat, hogy a tudásunk is fejlődjön.